B. Ferenc Attila a Legendás Budavárról: „A kötet egyik legnagyobb erénye, hogy Száraz úgy ír a Várról, mint élő organizmusról: a középkori királyi udvar, az oszmán Buda, az ostromok, a barokk újjászületés, a polgárváros hétköznapjai, a századforduló reprezentatív építkezései, a világháborús pusztítás és a mai Várnegyed nem különálló fejezetek, hanem egymásra rakódó történeti rétegek.”

A magyar irodalom vagy jól van, vagy soha nem volt jól. Állandóan meg akarják reparálni. Éppenséggel támogatni lehet, bár szerintem támogatni a hadirokkantakat meg idős, elesett nagynénénket kell, az írót megfizetni, szerkeszteni, kiadni, terjeszteni, fordítani, külföldi országok olvasóihoz eljuttatni kell, nem támogatni.

Tomaji Attila a Bitang nyarakról: „Annak ellenére, hogy a könyv minden oldalán ott a pontosan adagolt megalázottság, szégyen, kudarc, bűntudat, betegség, agresszió, a szegénység és a nélkülözés, a háborúk, a melankólia, a félelem és a halál, mégis, mindez ragyog – és élni, örülni, felnőni segít.”