A Kárpát-medence és a hajdani Magyar Királyság központja Budapest, annak is a szíve: a Budai Vár. A nyolcszáz éves várost és erődítést, a királyi székhelyet és a nyüzsgő polgárvárost mutatja be könyvünk. Régészet, történelem, építészet- és művészettörténet, krónikás feljegyzések, mesék és legendák keverednek száz-kétszáz esztendős újsághírekkel, pusztító tüzekről, rémísztő viharokról és ijesztő bűntényekről szóló tudósításokkal. Megszólalnak a Vár egykori szerelmesei is, köztük rég elfeledett írók és költők emlékeznek arra a Várra, ami örökké változik, számtalanszor elpusztulni látszott, és ami minden háborús dúlás és békés, ám annál barbárabb, ostobább rombolás ellenére lényegében ugyanaz ma is.
„Kerek Európának három város a gyöngye, a vízen Velence, a hegyen Buda, a síkon Firenze.”
Sokszor és szívesen idézzük a középkori itáliai szállóigét. De vajon mi az eredete? Először talán Ambrosius Calepinus írta le, aki 1435-ben született, és 1458-ban lépett be az ágostonos rendbe (abban az évben, amikor Hunyadi Mátyás elfoglalta Magyarország trónját). Fő műve, latin értelmező szótára először 1502-ben jelent meg Reggióban. A magyar nyelvi anyaggal kiegészített 1585. évi lyoni kiadásban Budát a Barom kergető fene bogár (bucentes) és a Varas béka (bufo) szócikkek közt találjuk.
Az albumban több mint kétszáz fotográfia található az ország legnagyobb közgyűjteményeiből és néhány magángyűjteményből; többségük száz-százötven éves, vagy annál is régebbi.