Olyan ez a kötet, mint maga Spanyolország. A tálalása, a formája olyan, mint egy nem stílus nélküli, ám nagyon gazdag ház megterhelt estebédi vendégasztala. Talán túlontúl is gazdag. Zavarba ejt a bőségével, már-már harsány színességével. De ha megkérdenék, mit hagytam volna el én a kötetből, hát, pestiesen szólva: meg lennék lőve. Nem tudom.
Lebilincselő fotóanyag van itt szisztematikus aprólékossággal összerakva. Elmélyült kalandozásra ösztönöz, hogy felderítsük, felderíthessük a legapróbb részleteket is, amelyek Spanyolországot, a spanyolokat elénk vetítik, az életet, amelyet spanyol életnek nevezhetünk.
A képekhez közreadott szövegeket 1898 és 1940 között írták. Nem akármilyen szövegek ezek. Én nem tudom, milyen hosszú időn át, és hogyan csinálta ezt Gajdos Zsuzsanna – kiemelt szerkesztőnek nevezi őt a könyv fülszövege Száraz Miklós György mellett -, de amit csinált, az a honi szerkesztői munka egyik csúcsteljesítménye. Hogy sokat kellett olvasnia hozzá, az természetes, de ilyen biztos kézzel kiemelni megannyi riport-, esszé-, útibeszámoló-részletet Bálint Györgytől Kosztolányi Dezsőn át Zilahy Lajosig és Móra Ferencig, meg a ma már emlékezet nélküliekig – hát erre már alig van szava az embernek. Ragyogó leírások, ragyogó párbeszédek, ragyogó színek, illatok, mozdulatok. S meglehet, későbbi szerzőket hiányolhatunk a lapokról, de a kép, amelyet másfél tucatnyi magyar utazó ecsetje fest, minden tekintetben teljes. Nem csupán látjuk, hanem érezzük és értjük is Spanyolországot. Nem útikönyv ez, nem annak szánták, nem is lehet az, de ha valaki útra akar kelni az Ibériai-félszigetre, első dolga legyen elolvasni. Másképp néz azután a világra. Ennél többet könyv nem érhet el.
(Friss Róbert, Népszabadság)
Kortárs Kiadó (2007)