Regény-esszé, Magyar Könyvklub (2003)
Egy közép-európai csetlik-botlik az andalúziai Granadában. Egy magyar. Ráadásul író. Hajnalban a folyóparton bámulja a macskákat csirkebéllel etető nénikéket, a tenyérnyi szigetecskéken szárnyukat verdeső libákat, hallgatja a kopott házak ablakain szállongó flamenco és sevillana dallamait. Délelőtt a halpiacon ténfereg, polipokat, tintahalakat gusztál, majd a székesegyház körül tanyázó berber fűszeres portékáját veszi szemügyre. Céltalanul kószál. Egy könyvesboltban, majd a régi arab bazárban tűnik fel. Téblábol. Élvezi az afrikai napot, a várost, az életet. Kolostorokban, templomokban, egykor hippik lakta barlangokban bóklászik. Falakon mászik át, csikorgó, ódon kapukon les be. Elüldögél egy padon, kiflivéget rágcsál a híres granadai kertek, a carmenek valamelyikében. Felkapaszkodik a város körül magasodó, tüskés kaktuszokkal bozótos hegyekre, csavargókkal, plébánosokkal, sütkérező öreg cigányokkal elegyedik szóba. És mindenről eszébe jut valami, amit elmesél nekünk, olvasóknak.
Szepesi Attila így ír róla: „A szerzőt megragadja Granadában a jelenben tovább élő múlt. Csavargásai közben folyton tűnődik. A szélűzte fák meg az ajtók-ablakok visszfényei közt örvények nyílnak körülötte, futó vizek tükrébe bámul, ahol megelevenedik minden, ami látszólag múlt, sőt régmúlt. Domonkos szerzetesek, népvándorlások, honfoglalások, granadai moriszkók és mudejárok, titokzatos zsidó tudósok, magyarországi szaracénok és spanyol cigányok. Felrémlenek erdélyi, felvidéki barangolásai. Pápákról, konkvisztádorokról, Szent Domonkosról és az inkvizícióról mesél, s közben Granada arabok és andalúz cigányok lakta utcáiban csatangol, betér egy régi fürdőbe, egy-egy öreg templomba, a székesegyház altemplomának szűk kriptájába, ahol Izabella és Ferdinánd, vagyis a Katolikus Királyok tetemei porladnak. De bárhová téved is idegenként, mindenütt otthon érzi magát, mert a történelem csupa örvény, tükör és visszfény.”
Egy másik kritikusa szerint (Erdélyi S. Gábor, 168 óra) „Olyan könyvet jó olvasni, amelyiknek lelke van, amelyikben ez a lélek formát kap, szépet, pontosat. Olyat, amelyik képes egybefogni nagy távlatokat, összefűzni sosem összecsillantott jelenségeket. Roppantul érdekes, laza szövetű, de nagy tudományú, erős tehetségű, lebilincselő hangulatú, rokonszenvesen meditáló kötetet írt Száraz Miklós György. Egybeölelve benne a mórok világa és az erdélyi Kolozsvár. SzMGy beleszeretett a hellenisztikus, arábiai, perzsa, berber, zsidó, keresztény, hispán ötvözetű kultúrával bíró Granadába, s neki köszönhetően a város utcáira, tereire beköltözik az egyetemes történelem. Beszél neki, ő meg mesél nekünk róla. Kiváló olvasmány ez, valahol az esszé és a lírai napló közötti igen értékes területén irodalomnak, tudománynak.”