Ki tudja, hol húzódott egykor a hosszú és poros Három Bárány utca? Hogy hol működött Zarzetzky terézvárosi gyufagyára, mely egy 1853-as kamarai jelentés szerint évente száz öl bajor fát, háromszáz mázsa trieszti ként, sok ezer font arab mézgát dolgozott fel évente? Ki tudja, hogy 1956. október 23-án a Szófia utcában ki lőtte agyon Hegedűs István öttusázót, akinek izmos alakja a régi húsz forintos közepén díszelgett? Ki emlékszik már az Edison kávéház pincérnőjének kék szemére, aki miatt 1946. június 10-én a Teréz körúton fegyvert rántott egymásra három orosz katona?
A város négy dimenzióban él: nemcsak térben, hanem időben is. Eleven organizmus, akár az emberi test. Feje van, szíve, gyomra, tüdeje, tagjai; vér-, ideg- és bélrendszere. S csak a részek különbsége teszi eggyé, életképessé. Sejtjei öregszenek, elhalnak, újakkal pótlódnak, s az egész mindig más és mégis mindig ugyanaz. Ha sejtjei nem cserélődnek többé: az organizmus elhal.
Sok minden és sok mindenki eltűnt, de azért valami megmaradt. A Terézváros. Ahol ma is szűk sikátorok és széles sugárutak váltják egymást, és ahol a ráérősen bóklászó városi csavargó egyszer hámló vakolatú proletár bérházsorok, tűzfalak közt ténfereg, máskor meg csöndes fasorokba, kertes villanegyedekbe téved. Ahol fényűző éttermek és apró kifőzdék, „ezüsttükrös” kávéházak és meghitt családi cukrászatok sorakoznak egymás mellett.
Terézváros önkormányzata és Urbis Könyvkiadó, 2018
