A történelem annyiféle, ahány nézőpontból vizsgáljuk. A történelem nem a múlt, hanem a múlt értelmezése. Vannak, akik azt állítják, hogy a történelem a valóság tudománya. Szimpatikus elképzelés, de nem igaz. A történelem nem létezik csak úgy magától. A történelmet emberek csinálják. Meggyőződésük, tudásuk, gusztusuk szerint, gyakran népük, vallásuk, megbízójuk – vélt vagy valós – érdekeit szem előtt tartva – vallja Száraz Miklós György, aki elsősorban szépíró, ám ezúttal a múlttal, a történelemmel foglalkozó írásait rendeztük kötetbe. A közel negyven írás többsége kisesszé vagy rövid tanulmány, de akad köztük terjedelmes, nagy lélegzetű munka is.
A témák változatosak: hol az emberiség múltjában, hol a magyar múltban járunk, az ókortól és a honfoglalás korától a közelmúltig.
A szerző ír a csavargókról, az ókoriakról vagy éppen a 16-17. századi Anglia földönfutóiról.
Cervantesről, dalmát kalózokról, éjszakai mesélőkről, cigány rabszolgaságról.
Bibó Istvánról, magyar butaságról és magyar okosságról.
Cigániáról: a sosem létezett Cigányországról.
Arról, hogy Tiszaeszlár vajon az ostobaságunk vagy a nyitottságunk bizonyítéka.
Ír a magyar géniuszról, a magyar nyelv különlegességéről, vagy éppen arról, hogy feltétlenül akarnunk kell-e, hogy szeressenek minket, magyarokat a szomszédaink.
Mesél Jorge Luis Borgesről és Kolozsvárról. István királyról, akiről talán újat mondani nem lehet, de talán lehet másként beszélni róla.
Mesél anyai nagypapájáról, aki az első világháborúban szerb hadifogságba esett, túlélte a hírhedt balkáni halálmenetet, hogy aztán az albinó szamarak szigetén, Asinara fogolytáborában kössön ki.
Mesél huculokról és haszidokról, Zugarramurdi és Urdax baszk boszorkányairól, a történelemelefántról, Georgiáról és a grúz kutyákról, kóricáló előítéleteinkről, Madeleine Albright és Václav Havel iránytűjéről, vagy a komor és megvetett írófejedelemről, Louis Ferdinand Céline-ről.
