B. FERENC ATTILA A LEGENDÁS BUDAVÁRRÓL
nagyonvar.hu, 2026. szeptember 4.
„Amikor a könyv bemutatója előtt írtunk róla, még óvatosan fogalmaztunk. A beharangozó alapján érdekesnek ígérkezett a kötet, különösen a több mint kétszáz korabeli fénykép és az eddig alig vagy egyáltalán nem publikált archív felvételek miatt. De ahogy akkor is írtuk: könyvet olvasatlanul méltatni nem tisztességes.
Azóta viszont elolvastuk, így most már sokkal határozottabban ki lehet mondani: a Legendás Budavár hiánypótló könyv. Nem azért, mert Budáról vagy a Várról ne született volna már tengernyi monográfia, album, helytörténeti munka és esszé. Éppen ellenkezőleg: kevés budapesti városrésznek van ilyen gazdag irodalma. Száraz Miklós György könyvének ereje abban áll, hogy nem akar egyszerűen még egy újabb „Budai Vár-könyv” lenni. Nem pusztán kronológiát épít, nem csak épülettörténetet mesél, és nem is egyszerűen egy reprezentatív fotóalbumot tesz az asztalra. A kötet egyik legnagyobb erénye éppen a nézőpontja. Száraz Miklós György úgy ír a Várról, mint élő organizmusról. Olyan helyről, ahol a középkori királyi udvar, az oszmán kori Buda, az ostromok, a barokk újjászületés, a polgárváros hétköznapjai, a századforduló reprezentatív építkezései, a második világháborús pusztítás, az azt követő átépítések és a mai Várnegyed nem különálló fejezetek, hanem egymásra rakódó történeti rétegek. Ez nagyon fontos különbség. A Vár ugyanis nem azért érdekes, mert sok minden történt benne, hanem azért, mert szinte minden korszak nyomot hagyott a következőn. A falakban ott vannak a korábbi falak, egy-egy házban több száz évnyi élet, egy utcanév mögött eltűnt épületek és régi funkciók, a ma megszokott városkép mögött pedig olyan rétegek, amelyek sokszor már csak fényképeken vagy visszaemlékezésekben maradtak fenn. Ebben a könyvben a fotográfiák sem puszta illusztrációk. A több mint kétszáz archív felvétel valójában a szöveg mellett egy második elbeszélést is létrehoz. Olyan Budavár jelenik meg rajtuk, amelynek jelentős része fizikailag már nem létezik, vagy annyira átalakult, hogy mai szemmel szinte felismerhetetlen. Homlokzatok, udvarok, utcák, részletek, egykori lakók, elpusztult épületek és városi élethelyzetek kerülnek egymás mellé.
Valaki kinézett abból az ablakból, amely ma már nincs. Valaki végigment azon az utcán, amelyiknek a neve nem ugyanaz már. Valaki ott vásárolt, találkozott, szeretett, dolgozott, félt vagy éppen ünnepelt, ahol ma turistacsoportok állnak meg néhány percre fényképezni.
Száraz könyve akkor a legerősebb, amikor ezt a nagy történelem és a kicsi emberi történetek közötti távolságot megszünteti. Közben pedig megmarad írónak, ami szintén nem mellékes. A helytörténeti munkák egyik gyakori veszélye, hogy a forrásanyag súlya agyonnyomja a szöveget. Dátumok, építési periódusok, tulajdonosok, házszámok, átnevezések és levéltári adatok követik egymást, míg végül egy olyan könyvet kapunk, amely szakmailag értékes ugyan, de csak elszánt kutatók tudják végigolvasni. A másik véglet a legendásítás: amikor a történeti pontosság helyét átveszi a könnyen fogyasztható mese, és egy idő után már nem világos, hol végződik a forrás és hol kezdődik a városi folklór. A Legendás Budavár egyik nagy érdeme, hogy címe ellenére a kettő között tud maradni. Érezhető benne a történelmi anyag tisztelete, ugyanakkor ott van Száraz Miklós György sajátos, esszéisztikus mesélőkedve is. Nem steril leltárt készít, hanem atmoszférát teremt. A Vár nem tárgy, hanem szereplő lesz.”