Facebook

Teherpróba

KABDEBÓ LÓRÁNT A MAGYAR IDŐKBEN

2017. április 22.

„Miről írsz? Azért írok, hogy megtudjam.”

(Száraz György Miklós új remeke)

Fesztivál-könyvnek azért jó lenni, mert arról egyszerre, mindenütt szót kell váltani, véleményt kell formálni. Rendszerint röviden, és gyorsan. Ez pedig nemcsak az elnagyoltságra serkent, hanem a határozott állásfoglalásra, az értelmezés érdesebb formájára is. Így járt ezzel Száraz Miklós György új remeke, Az álomvadász is. Ahány leírás, annyiféle könyv. Ifjabb koromban azt mondtam kritikusként: minél többféleképpen félreérthető egy könyv, annál jobb. És ezt még ma is vállalom. Mindenki a maga legaktuálisabb problémáját olvashatja bele ebbe a csodálatos mesecsokorba. Amely a megismerést keresi, és a nemtudás regényévé nőtte ki magát. Miként az egész történet elbeszélőjével, összegyűjtőjével, a tájékozódást kereső embert megszólaltató hangján ez a sokat álmodó szereplőjű regény összefogható. Mindjárt a regény elején egyben ki is mondva a könyv lényegét: „Miről írsz? Azért írok, hogy megtudjam”. És elkezdődik az álomvadászat. Ami túl van mindazon, ami az ok-okozati gondolkozás, a térben és időben történetekké össze nem álló világ hézagait próbálja kihalászni. A tudathalászatot kezdi, amely a nemtudás ellenében a felszabadult létezés időtlen állapotát keresi, azt az összetartozástudatot, amely a világot a teherpróba súlyával tartja össze. Amely nemtudás maga a teremtettség. Amelyben az összetartozók kiválaszthatják a magukat egységbe fogó vonzalmaikat.

Olvasás közben mondogatom magamban, és mondogatom az álomvadászoknak és az álomvadászok álmait csokorba gyűjtő szerzőnek magának is a mostanra a szinte a semmiből előkerülő apokrif Szabó Lőrinc-i „fordítást”, amelyet ha ismert volna Száraz Miklós György, biztosan beleírt volna regényébe:

kl-0423-1

 

És így tovább… Akár ezzel is kezdhette volna Száraz Miklós György. És be is fejezhette volna Szabó Lőrinc előadóművész barátjának írt záradékával:

kl-0423-2

Három korszak embere, írója ugyanazzal az álomvadászattal válaszol a „lélekvadászatra”, amely a teremtett nemtudás emberi tér-idő távlatából keres fogódzót létezése értelmére. Kitekintve a siralom völgyéből. Ahová ha ideteremtettünk, akkor itt is meg kell küzdenünk az egymást összekapcsoló vonzások harmóniájáért.

Magam pedig Száraz György csodáját az értelmem nyelvére ekként fordítottam vissza a Magyar Idők Lugas című szombati mellékletében 2017. április 22-én, a 15. oldalon, a Nemzetközi Könyvfesztivál idején:

Teherpróba

Száraz Miklós György új regénye őslakókról és együttélésről

Nem ismerjük magunkat sem. Hát még a másikat. Még akkor sem, ha együtt élünk, és össze is köt valamilyen összetartozást szimuláló életforma. Különösen, ha az egyik egy festőféle ember, aki minden részletet – amely az embert a materiális világhoz köti, térben és időben körülveszi – a vásznain sikeresen meg is tud festeni. Párja pedig, valami pszichológus-féle, aki kórházában bolondok között tölti napjai nagy részét, mások gondjával-bajával telítődik, életekbe kell beavatkoznia, amikor magát sem ismeri kellőképpen. Ismerik egymás testét, napi munkájuk esetté beszélhető eredményeit. Úgy néz ki, tudnak együtt élni. Sőt egymás nélkül nem tudnának meglenni. Aki látja őket, azt mondja: összetartozó páros. Minek őket megbolygatni… Még rájönnének, hogy életük a rendezett együttlét szőnyege alá söpört problémák halmaza.

Így élnek a mai családok. Működnek. Óvatosan, tapintatosan egymás iránt. A megszokottság kényelmét hordozva-féltve. És félve, nehogy valami felborítsa véletlenül ezt a harmonikusnak képzelt együttlétet. Akárha együttlélegzést.

És akkor jönnek a sikeres szerzők, regényírók – akik azt képzelik, hogy a mai családok minden csínját-bínját ismerik – kikeresni a buktatókat. Döbbentsék rá azt a szerencsétlen férfit és nőt, hogy mégsem tartoznak ők össze. Kezdjenek lelkizni is az összezárt különélésükben. Isten óvjon ezektől az íróktól. Az elmélet is kipellengérezte őket „mindent tudó” elbeszélőkként, vagy lefokozta bestselleriparosként.

Száraz Miklós György ezzel szemben egy csodálatos beleérző mondatokat varázsoló író, akinek szövegeiben önálló életre kel valamilyen hang. És beszélni kezd. Valaha küszködött egy „nagyregény” témájával, és mint író-akarnok semeddig sem jutott. Végül egy hajnalban megszólalt benne egy lány erőszakos hangja, és mondta, mondta – szinte álomban – a maga érthetetlen, mégis végül nagyregénnyé összeálló történetét. Megszületett minden idők egyik legnagyszerűbb magyar regénye, a mágikus látomású Lovak a ködben. Majd amikor egy ország – mit ország? félvilág! – belebonyolódott az ügynökkérdésbe és a forradalom értelmezésébe, ő megtalálta családja megszállottan vezetett személyes naplóit, és azok darabjaiból összerakta a nemtudás bevallását, a tudás faláig vezető sikerkönyvet, az Apám darabokban címűt. Csakhogy a hangok elkezdenek összevissza beszélni, megszólaltatva álombeli szenvedéseiket. És ebből most megírta a nemtudás regényét.

Először próbát tesz. A főszereplő festő önmaga létét kezdi nemzedéke álmai tükrében groteszk-mágikus indiántörténeteiből összevarázsolni. Ha ez sikerült, hozzákezdhet élettársa ismeretlen létét magáraálmodni. Egy általa nem is ismert ex furcsa családi szenvedéstörténetét fogadja be a saját álomvilágába. A pszichológus pacienséből egy európai ős-jövevény család kísértete épül meg. Épp most, a migránsjövevények özönlésének pillanatában. Micsoda feszültség. Amikor a két őslakó, a férfi és a nő indiánok és afrikai bennszülöttek világába álmodja magát. Álmaiban szenvedi végig mindazt, amit mi félelmes eljövendőktől rettegve, összebújva, ijedten várunk. Ha én adtam volna az új remekmű címét, azt írnám föléje: Teherpróba. A családismeret kiindulópontja.

Én évek óta a tévé előtt ülök, és hallgatom a történelem során mindig is megvolt veszélyek láthatóvá és azonnalivá váltását. Várva valami jó hírt, hogy mégiscsak rémálom mindez. Tudom, Száraz Miklós György nem néz tévét, ő hangokat hall, eseményeket szenved fojtogató álmok közepette. De ő is várja a jó hírt. Amit az Édenkert óta a teremtett emberpár sohasem tudott egymással kibeszélni. De már Madách is tudta: kell az álom, amelyben ez a jó hír megméretik: szeressétek egymást, mint tenmagatokat. Az összetartozók képesek lesznek-e úgy is megismerni egymást, hogy erősek legyenek megvédeni a másikat is, a véletlen összekerülést összetartozássá szervesíteni.

Olvasóm! Nehogy azt hidd, hogy ezt Száraz Miklós György ebben a regényben ilyen nyíltan, tanítólag kimondja. Ezt én fordítom a magam értésére. Ő csak annyit akar megtudni, hogy az egymás ismerése után eljuthat-e egy pár oda, hogy zavartalanul folytathatja életét, amit eddig is élt. Csak eddig figyelmetlenül. Azaz, hogy a festő ismét tudjon festeni. Pontosabban: műveljük kertjeinket. Mert ez a legtöbb, amit adhat most magának az emberiség.

Álom Lóri Magyar Idők 2

 

CyberChimps