Facebook

Szabad Föld, 2019. december 20.

„Korábban könyvet írt a cigányságról és a zsidóságról – legutóbb pedig a székelyek egyetemes történetén keresztül igyekezett megragadni általános emberi sorsproblémákat. A József Attila-díjas írót, Száraz Miklós Györgyöt olvasni és hallgatni is érdemes.” (Szíjjártó Gabriella interjújából)

Névjegy a beszélgetés mellett:

“Száraz Miklós György Budapesten született 1958-ban. Az ELTE történelem–levéltár szakán végzett, belekóstolt a régészetbe is. Egy időben a fotózás és a filmezés foglalkoztatta, fényképezett többek között Erdély és a Felvidék tájain, Andalúziában és Tibetben. Első regénye 39 éves korában jelent meg, Az Ezüst Macskával 1997-ben berobbant az irodalmi köztudatba, majd következett a nagy sikerű Lovak a ködben. 2001-ben a Szabad Föld Kiskönyvtár sorozat megrendelésére született meg Menyasszonyfátyol című kisregénye. Számtalan elismerése mellett 2016-ban az Apám darabokban című regényéért megkapta a Magyar Művészeti Akadémia díját, tavaly pedig a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. Bár a közelmúltban megjelent Székelyek című könyve rendkívül érzékeny témát jár körbe, az eladások és a szakmai vélemények alapján is sikeresnek mondható.”

SzMGy 8

CyberChimps