Facebook

Minden üres

AYHAN GÖKHAN VILLÁMINTERJÚJA

Új Könyvpiac, 2015. II. szám

A Lovak a ködben 2001-ben jelent meg először. Mitől vált aktuálissá a regény újbóli kiadása? Esetleg az olvasók várták el az újabb kiadást?

2001-ben, a Magyar Könyvklub fénykorában jelent meg a regény, és hamar elfogyott, pedig több utánnyomása is volt. Úgy nyolc-kilenc éve kérte a második kiadás jogát a Helikon, aztán meg az Alexandra, de akkoriban más terveim voltak, azt mondtam, inkább majd akkor, ha befejeztem azokat a munkákat, amiken éppen dolgozom. Most viszont kifejezetten örülök az új kiadásnak.

Az írói fejlődés és tapasztalat – 14 év nem kevés idő – segített a „javítás” során? Miket javított a könyv második kiadásában?

Ma nem így írnám meg ezt a könyvet, de csak azért nem, mert ma nem is tudnám így írni. Az viszont eszembe sem jutott, hogy átírjam. Ez így van kész. Ez a könyv ez. Az sem fordult meg a fejemben, hogy a cselekményen, a szereplőkön változtassak. A Lovak a ködben egy mesefolyam. Szövegtenger. Burjánzó, barokkos próza. Tele szabadjára engedett indulatokkal, érzelmekkel. Van, aki imádja, s van, akinek ez sok. A javítás annyit jelent, hogy itt-ott óvatosan visszanyestem a szövegből. Az első oldaltól az utolsóig. Ott, ahol a mese elömlő folyóvizei, kanyargó patakjai és erecskéi mintha pangni látszottak volna. Ahol már talán túl sok volt. Az olvasók észre sem veszik.

A könyvben érzékenyen megjelenik a határontúliság kérdésköre. Ma, amikor az autonómia ismét terítéken van, például Erdélyben, mennyire érzi aktuálisnak a könyvet, segíthet-e abban, hogy mi, magyarországi magyarok jobban megértsük az országhatáron kívül élő magyarok helyzetét, életét?

Az autonómiák kérdése örök. Egyetemi, városi, területi, kulturális, egyházi, etnikai autonómiák, decentralizáció, szeparatizmus, szubszidiaritás. Évezredek óta léteznek. Az autonómia a szabadság kérdése. Az önrendelkezés formáiról van szó. A függetlenségről. Az önálló döntéshozás képességéről, jogáról és intézményeiről. Egészen a nem intézményesig. Az ember belső szabadságáig. Ami akár a törvényesnek nyilvánított, de valójában elfogadhatatlan rend nyomása ellenében is szilárd belső törvényhozás útján alkot szabályt önmagának. Autonómia alatt sokan csak a szabad nyelvhasználatot, identitásvállalást, iskolaválasztást értjük, pedig az autonómiák kérdései mind húsbavágó kérdések voltak és lesznek. Hogyne lenne ennek aktualitása? Az európai és a nemzetközi közösség az embernek emberként kijáró jogok mellett – elméletben – elkötelezett. Az autonómiák bizonyos formáit mégsem kedveli. Nekünk meg keserű a szánk, mert különböző európai „hiteles mércék” szerint mi idegengyűlölők meg mi rasszisták vagyunk, miközben a Kárpát-medencében körbepillantva mindenütt és állandóan csorbulnak a jogaink. És ettől persze fikarcnyival sem lesz elviselhetőbb a szegényeink vagy a hazai cigányság helyzete.

„Vagy ha minden ember, a föld minden lakója kitűzte volna a sárga csillagot. Akkor, amikor mindenkinek ki kellett volna tűznie. Vagy legalább mi kitűztük volna.” Olvassuk a könyvben. Ön szerint ma kikkel kellene a leginkább szolidaritást vállalnunk, kik felé lenne ildomos mutatnunk, hogy velük vagyunk, hogy számíthatnak ránk?

Erre azért nehéz válaszolni, mert ezzel fekszünk, ezzel ébredünk, ezt sulykolják a nap minden percében. „Szeresd a mást! Szeresd a bevándorlót! A hontalant! A menekültet!” Üres szavak. Kongnak. „Szeresd felebarátodat! Apádat és anyádat! Szeresd a szegényt, a rászorulót!” Ez is kong. „Szeresd önmagadat!” Minden kong. Tudjuk, hogy mi „ildomos”, mégis minden üres. Pedig amúgy ez mind igaz. De a szeretet nem megy vezényszóra. Mondhatnám, hogy az vagy van, vagy nincs. Meg hogy tanulható. Meg hogy nem érzelmesség, de feltétlenül figyelem meg türelem. Sok idő.

CyberChimps