Facebook

Megmaradni, szeretetben

(Száraz György látomása a székelyekről)

KABDEBÓ LÓRÁNT ISMERTETŐJE

Magyar Idők, 2018. december 15.

Közép-Európa népeinek története az ősidők homályába vész. A közös csak az, hogy ütik egymást. Nemcsak a jelen, meg a közelmúlt, meg az adatolható történetek is hordozzák az élő ellentéteket, hanem az őstörténetek „ködös, homályos” történetei is. Elköteleződő viták, de az ezeket helyettesítő ironikus számontartások is csak az ellentéteket éltetik. Bizottságok időnként felállnak, de könyvek, amelyekben a legendákat és a tényeket is megírják, és a másik nemzet sértődését is segítenek elkerülni, nem igen születnek. Akkor hát hadd mondjam ki legfontosabb véleményemet Száraz Miklós György Székelyek című legújabb kézikönyvéről: remekmű, mert benne van adatszerűen, tényeket sorakoztatva minden, amit a székelységről minden tájékozott embernek tudnia kell, és ami még fontosabb, előadásában akár Bukarestben is megjelenhetett volna, értő fordító segítségével.

6

Ezzel persze nem azt mondom, hogy a maguk őstörténete iránt elfogult románok közül többen nem fordulnának szembe elbeszéléseivel. Csak azt – és éppen ez a nagy mai hiánycikk! – hogy olyan bölcsességgel, tárgyszeretettel és kellő öniróniával meséli a történeteket, hogy ugyanannál az asztalnál ugyanezzel a hangnemmel szomszédnépeink képviselői is elbeszélhetnék saját jól bejáratott – eddig véresen komolyan előadott – meséiket. „Én is kerekítem, te is kerekíted.” Mert hogyan is volt – vagy egyáltalán volt-e – a Nibelungok világa, a dákok meg a rómaiak története, no meg a hun, magyar, és a székely krónikás történet. Arany János hangnemében, Weöres Sándor játékos derűjével hívja közénk a mesemondó asztaltársaságot nagy írónk, Száraz Miklós György. Hogyan is mondja? „Ugye, azon sem ámulnának el, ha kimondanám, hogy a moldvai csángók eredete néhol éppúgy a mítosz gyöngyházfényű ködébe vész, akár a székelyeké vagy a magyaroké? A história ettől a ragyogó, talányos bizonytalanságtól méltóságos és gyönyörű.”

2016 Lóri 80 1

Persze ennél az asztaltársaságnál, lehet valóságos tényeket, buktatókat is megemlegetni. Magyarok részéről is, szomszédok tetteiből is sorolni. Oda is, vissza is. Az író jól képzett történész, oklevelek világának alapos ismerője. Ha ő mondja, elhiszem, hogy „hiszen egy eredetinek mondható irat is tartalmazhat történeti valótlanságokat, ahogy a hamisítványok is tartalmazhatnak igazat.”

Móricz évekig gyászolta Trianont, a veszteségnek évekig feléje se nézett. Amikor ráébresztették, meg kell ismerni őket, elutazott közéjük. És megszületett az Erdély trilógia. Száraz Miklós Györgyöt gyermekként elvitte Erdélybe apja, a neves szerkesztő, író drámaszerző, politológus, azóta – szimbolikusan mondva – vissza se jött. Jobban ismer minden udvarházat, harangtornyot, balladát, vallást és székelykaput, mint sok helyben lakó. És érzi mindennek az előtörténetét. Ismer rengeteg embert a múltból és a jelenből. Az egyik legnagyobb magyar regény, a Lovak a ködben – bárha felvidéki a története – a székelység körében leélt élete nélkül nem születhetett volna meg. És most minden tudást-nem tudást összeírt nekünk. Leltárt egy népről. „Ne firtassuk hogyan, fogadjuk el, hogy ott vannak, és hogy túlélték a nehéz századokat.”

Miért írta meg ezt a könyvét? „Mint örökké, most is kérdés: túlélik-e a jelent?”

Amikor éjjel emailben gratuláltam, befejezve a könyv olvasását, ekként válaszolt reggelre: „Akkor hát azt mondod, aki végigolvassa, esetleg össze tud rakni valami székely-képet a könyvből? Holott sok kérdésre nem adok választ, mert nem is adhatok, ellenben a mentalitásra igen, a különösségre, ami a perifériahelyzetből, az örök, szüntelen szabadságharc kényszeréből fakad, függetlenül genetikától meg egyebektől, aztán meg a szigetlétből, és annak a lélekre, a tudatra való visszahatásából, és ez egy valóban létező különösségtudatot eredményez… Na, jól belegabalyodtam!” Belegabalyodtunk, mondhatom vele. A könyv zárószavai szellemében: „teljesíteni a feladatot. Megmaradni. Szeretetben.”

 

CyberChimps