Egy kilenc-tízéves gyerek másként látja a világot, mint az olvasott felnőtt. Igazabbnak látja, mert az bűvöli el, ami valóban van. Nem befolyásolja a tudása, a háttérismerete, előítéletei, a megszokás. Igazabbul, színesebben lát. (Péter Beáta interjújából)
Aludtunk erdőben, favágók közt, lakótelepi blokkok kazánházaiban, temetőkben, kápolnákban, barlangban, esztenán, román pásztorokhoz bekérezkedve. És persze, a legtöbbször székelyeknél. Székely falvakban, városokban. Erős élmény volt. Másként nyíltak meg nekünk a felnőttek, mást mutattak magukból nekünk, gyerekeknek. A kádári Magyarországról érkezett, fáradt, koszos, magyar kölyköknek. Felnőtt férfiak sírtak. Felvettek a személykocsikba, teherautókba, és az idegen gyerekeknek megnyíltak. Meséltek, panaszkodtak. Várták Kádárt, szidták Kádárt, várták a magyarokat. Akkoriban még élt a legenda, sok székely elmondta nekünk, hogy úgy tudják, Kádár János valójában székely származású ember.
(Az interjú teljes egészében a SAJTÓ almenüben olvasható.)