Facebook

Élni önmagában sem akármilyen feladat

VARGA LAJOS MÁRTON INTERJÚJA

Népszabadság, 2001. November 7.

Száraz Miklós György 1958-ban született. Az ELTE történelem-levéltár szakán végzett. Mint mondja, a diplomázás óta eltelt idővel nehezen tudna elszámolni. Írni alig tíz esztendeje ír. Első könyve, az Emléklapok a régi Magyarországról 1991-ben, első regénye, Az Ezüst Macska 1997-ben, a második és harmadik, a Lovak a ködben, illetve a Menyasszonyfátyol 2001-ben látott napvilágot.

2001aug

2001

Miért ír?

Nem tudom. Még abban sem vagyok igazán biztos, hogy tényleg ez a legfontosabb teendőm, s hogy ebben van-e a legjobb lehetőségem. Történésznek, levéltárosnak, régésznek, egyáltalán: tudósnak lenni kikerülhetetlen szabályokat jelent. Újat teremteni, eredetinek lenni is csak az adott szabályoknak megfelelve lehet. Én nagyon idegenkedtem a korlátoktól. Szabad szerettem volna lenni.

De hát az irodalomban ugyanez a helyzet!

Tudom. Időközben tudomásul vettem, hogy keretek nélkül, tradíciók nélkül új sincsen.

Juhász Ferenc írja Az Ezüst Macska ajánlásában, mintegy az ön „indulatának, ingerének és ihletének, írói akaratának természetét” jellemezve, hogy ki mindenki jutott eszébe e regény olvasása közben. „Rabelais titáni szuszogása, de Coster Ulenspiegeljének vándorló és csavargó gyötrelme, szabad és szenvedő pokoljárása, Krúdy Gyula égboltsűrű csipkés ragyogása, Mikszáth Kálmán kövér mosolya a boszorkányos múltat visszaépítő anakronisztikus, selymes káprázatban.” Mintha túl sok minden volna itt együtt.

És akkor még nem is volt szó Móriczról,Kosztolányiról, Hrabalról, a dél-amerikaiak közül olyanokról, mint Garcia Márquez, Vargas Llosa, Fuentes.

Első regényének második kiadása és a Lovak a ködben is a Könyvklubnál jelent meg. Egy olyan kiadónál, amelyik a népszerű, az átlagosnál nagyobb példányszámban forgalmazható művekre rendezkedett be.

2001 22001 05 Kormos

Ezekre is. És ez annyit jelent, hogy a Könyvklub egy kicsit másként gondolkodik, mint a többi kiadó. A kínálatába én is beleférek. Akárcsak Kányádi Sándor, Temesi Ferenc, Szilágyi Gyula, aki az ÉS-közleményekből ismert Tiszántúli Emanuelle című szociográfiáját adta itt közre, meg Sumonyi Zoltán és Csaplár Vilmos. Abban pedig nem látok semmi restellni valót, ha a regényeim sokkal több emberhez eljutnak, mintha állami támogatásból élő kiadóknál jelennének meg.

Mit emelt ki a kritika a könyveiről szólva?

Leginkább azt, hogy olvasmányosak, érdekfeszítőek. S hogy kísérletező kedvűek. A fiatalabb kritikusok a posztmodern megtagadását méltányolták. Ennek nagyon örülök, noha természetesen semmi ilyesféle szándékom nem volt.

Milyennek tapasztalja az irodalmat maga körül?

Nem tudok erre válaszolni, mert nem vagyok része az irodalmi életnek, ha van még irodalmi élet egyáltalán. Akarattal húzódtam félre, nem járok írók közé, nem megyek rendezvényekre, ha tehetem, szereplést se vállalok. Amikor egyszer-egyszer mégis megkockáztatom, és elmegyek valahová, akkor megbánom, rosszkedvű leszek tőle.

Ezek szerint nem társasági ember?

2001Veleta

2001, Sierra Nevada, a Veleta csúcsán

Dehogynem. Mégis általában az írókat, ha tehetem, kerülöm. Elegem van a buta indulatainkból. A magamutogatásunkból. A mozdíthatatlan szereptudatból. A kinyilatkoztatásszerű, ellentmondást nem tűrő monológokból. Nem szerettem ezeket már apám idejében sem, ha tehettem, elkerültem a hozzánk járókat is.

(Az eredeti beszélgetés rövidebb változata)

 

CyberChimps