Facebook

Székelyek

Saját földjük, himnuszuk, zászlajuk, szent hegyük van. Még a szabadságuk sem olyan, mint másé, az is külön székely szabadság.

061, 2018. szeptember 20.

“Tavaszi kisregénye, az Osztozkodók című „pszihokrimi” után hamarosan a boltokba kerül a Helikon kiadásában egy Budapest albuma, és a Scolarnál, Székelyek címmel egy kultúrhistóriai munkája is.” (Ayhan Gökhan)

Magyar Idők, 2018. augusztus 18.

Emberi közösségbe nem való – írta jellemzésként a kádári idők “vonalas” budai gimnáziumában az  osztályfőnöknője az egyetemi jelentkezési lapjára. Hiába. Száraz Miklós György történelem-levéltár szakon végzett a bölcsészkaron, és a régészetbe is belekóstolt. (Ozsda Erika)

Népszava, 2018. május 5.

Izgalmas tartalmi és műfaji kísérlet Száraz Miklós György Osztozkodók című kisregénye. Ezt a százhúsz oldalas iratot nagyítóval, betűről betűre olvastam el. Megérte: nehéz olvasmány volt, sok fontos mondanivaló a felszín kalandregénye alatt. (Ferdinandy György)

Magyar Idők, 2018. április 21.

Mondjam ki kezdő mondatként, ami már oly régóta kimondásra vár: Száraz Miklós György a legjelentősebb magyar írók közé tartozik. És hozzátehetem, a Lovak a ködben az általam eddig olvasott legjobb regények egyike. De most legújabb kisregényéről kell véleményt mondanom, az Osztozkodókról. Én az említett regény mellé illesztem. (Kabdebó Lóránt)

Heti Válasz, 2018. április 19.

Szatírát vártunk, és kaptunk egy komoly, egzisztencialista kisregényt, remek figurákkal. Hála az írói leleménynek, a megigéző stílusnak, egyetlen percre sem lankad a figyelmünk. (Osztovits Ágnes)

CyberChimps